A Gömöri Kézművesek Társulása 2002 – ben alakult polgári társulásként Várhosszúréten.
Célja a hagyományos mesterségek újjáélesztése, valamint egy olyan alkotóműhely kialakítása, ahol teret kap a kézműves mesterségek oktatása, s egyben teret biztosít az elkészült tárgyak bemutatásának is.
Számos eseményt szervezünk, de nem ez az egyetlen, amit Gömörben látnia, Gömörről tudnia kell. Képzett kézművesek, akiknek műhelyeik vannak régió szerte. Bepillantást engendek vendégeik számára szakmájuk csínjába - bínjába. Gömör megismerését és felfedezését a történelmi helyszinek és emlékművek látogatása teszi egységessé.
Íme néhány tipp, amit érdemes látni.
2015 - ben megszerveztük a XIV. Kézműves gyerek tábort, ahol naponta 10 - 15 kézműves foglalkozott közel 70 gyerekkel. Ugyanez év júliusában megrendézsre került a IX. Gömöri kézműves vásár is. A vásárunkon több mint 250 fellépő vett részt és közel 1500 - 2000 látogatók volt. 2015 aprilisától októberig új projektként megszerveztük minden hónap negyedik vasárnapján a Kézműves és régiség vásárt. Összel mint minden éven felnőttképzés folyt nálunk, kosaras és fazekas hétvégén vehettek részt az érdeklődők. Mindez a Kézműves házban és udvarán zajlott le. A ház udvara és tetőterének rekonstrukciója 2014 -ben fejeződött be. Így több terünk van kézműveseink és vendégeink számára.
A város történelmi központja a 15. században kezdett kialakulni. Maga a központ egy tágas térből áll, amely a legnagyobb négyzet alaprajzú középkori tér a mai Szlovákia terültén. A város főterét pompás polgárházak és utcahálózat veszik körül. A város ebben részében találhatóak meg a Rozsnyó építészeti látványosságai – a reneszánsz őrtorony, a városháza, a püspöki palota, az ágostonos kolostor, az egykori bányakamara épülete, az evangélikus templom és több más érdekesség. A város legszebb és legfontosabb nevezetessége a 14. századi gótikus Szűz Mária Mennybevétele-katedrális. A történelmi városrészt a látogatók a magasból (a reneszánsz őrtorony erkélyéről) is megcsodálhatják.
Tudjon meg többet a Rožňava.
Rozsnyótól 7 kilométerre északnyugatra a Sajó folyó völgyében helyezkedik el Betlér. A faluban található négy saroktornyával a "mesés" kétemeletes betléri kastély. 1945 -ig a kastély az Andrássy család betléri ága szükségleteit elégítette ki. A második világháború után államosították, ám eredeti berendezése megmaradt. A kastélyból múzeum lett, ahol A nemesség lakáskultúrája a 19. és 19. században c. kiállításban gyönyörködhet a látogató. A kastélyt gyönyörű angolpark veszi körül, amely a maga 57 ha kiterjedésével Szlovákia legnagyobb gondozott parkjai közé tartozik és jegyezve van a világ történelmi kertjeinek jegyzékében.
Gömör kétségkívül legérdekesebb kis városa Csetnek (Štítnik). A város szélén a 15. században egy vízivár emelkedett, ez befolyásolta a mai főter részben szabálytalan alakját. A vízivár romjai megmaradtak. Érdekesek a polgári és iparosi házak is, amelyek megtartották klasszicista jellegüket. A város legjelentősebb műemléke azonban a gótikus evengélikus templom, egyben nemzeti műemlék. Eredetileg egy háromhajós bazilika volt a 14. és 15. századból, pazar csillagszerű és hálószerű mennyezettel. A falak több mint 200 m2 festett, a hitélet egyes jeleneteit ábrázoló gyönyörű freskókkal.
Tudjon meg többet a Štítnik.
Világviszonylatban is különlegességnek számít, amely az aragonitképződmények változatosságát, gazdagságát és szépségét tekintve minden látogató figyelmét leköti. A Hrádok-hegy északi lejtőjén, a Szlovák-Érdhegységben található Csetnek (Štítnik) és Jolsva (Jelšava) között, Rozsnyótól 26 kilométerre. Különböző formájú aragonitképződményei miatt Európában egyedülálló.
Tudjon meg többet a Ochtinai aeagonit barlang.