Mentsük meg a régi népi mesterségeket

kiállítás

A Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában március 3-án, pénteken délután öt órakor a fiatal Slíž Róbert, harangöntő mester harangjai megszólaltatásával nyílt meg a Mentsük meg a régi népi mesterségeket a visegrádi négyek országaiban című kiállítás. A kiállítást a Rozsnyói Bányászati Múzeum igazgatója, Pavol Lackanič nyitotta meg, köszöntő beszédével, majd átadta a szót Nagy Györgynek, aki a Gömöri Kézművesek Társulás elnöke valamint a Kassa Megyei Önkormányzat képviselője. A kiállítás célját és a kiállított tárgyakat Horváth Zoltán, fazekas a Gömöri Kézművesek Társulásának tagja, ismertette a közönséggel. Kiemelte a hagyományos mesterségek fennmaradásának fontosságát és a kézművesek munkásságát. Örömmel konstatálta, hogy a társulás aktív tagjainak nagyrésze fiatal. Ez szerinte annak a bizonyítéka, hogy a mesterségeket nem kell megmenteni, mint ahogy azt a kiállítás címe is mutatja, mivel így fennmaradnak és fejlődhetnek tovább. 
A kiállítás megnyitót ezen kívül kulturális programjukkal gazdagították a GKT legfiatalabb tagjai is, Nagy Lilla és Badin Álmos Bence.
A kiállítás fő szervezője a Gömöri Kézművesek Társulása.
A társulás már évek óta számos kulturális intézménnyel működik együtt, köztük a Rozsnyói Bányászati Múzeummal is. 
A kiállítás a Visegrádi Small Grants Program pénzügyi támogatásával jött létre. A társulás partnerei: a Rozsnyói Bányászati Múzeum, Soubor lidových písni a tanců Hlubina Ostrava (CZ), Association of the district Museum Tarnow (PL) voltak, társseszervező a Fügedi Márta Népműveszeti Egyesület. 
Maga a kiállítás a Gömöri Kézművesek Társulás tagjai munkáinak széleskörű választékát mutatja be. Megtekinthetjük a fazekasok, keramikusok, fafaragók, kovácsok, kádárok, kosárfonók, harangöntők és csipkeverők legjobb munkáit. 
A kiállítás 2017 március 17-ig tekinthető meg.

Mentsük meg a régi népi mesterségeket